Észak-Nyugati Gazdasági Övezet

dif debrecen

Szerepünk

Az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet az M35 autópálya és a 33 sz. főút határolásában fekszik Debrecentől néhány kilométerre összesen 620 hektár területen, mely magába foglalja a BMW Group 400 ha beruházási területét, a 100 ha beszállítói parkot, valamint az övezetet körülvevő és kiszolgáló utakat, logisztikai egységeket, közmű hálózatokat egyaránt. Az övezethez kapcsolódó fejlesztések 2018-ban indultak el, mely infrastrukturális fejlesztéséhez, kialakításához kapcsolódó projektmenedzsment, műszaki ellenőri és mérnöki feladatokat Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. látja el.

A debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet területén megvalósuló 100 ha beszállítói park kiemelt szerepet játszik mind Debrecen városának gazdaságában, mind a közvetlen közelében megvalósuló BMW Group elektromos személygépjármű gyár működésében. A DIF az itt beruházó vállalkozások – mint a ZF, Schedl Group, EVE Power – implementációjához köthető projektmenedzsment feladatokat Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében látja el, elősegítve azok fejlesztéseinek megvalósulását és jövőbeli sikeres működését.

Tudtad?

Összesen 9 483 méter utat építünk, ami 24 db szabványos futópálya hosszának felel meg.
Összesen 25 kilométer nyílt árkot építünk, amin megrendezhetnénk a nyílt vízi hosszútáv úszást.
Összesen 4 200 méter zárt csapadékvíz elvezető rendszert építünk, ami 83 db szabványos olimpiai medence hosszának felel meg.
A kivitelezett hírközlési alépítmény elérne Nyíregyházáig, hiszen több mint 50 km hosszú.
Töltés

246 600 m3

Bevágás

215 600 m3

Aszfalt

25 600 m3

Kerékpárút

11 000 m

Ivóvízvezeték

5 500 m

Szennyvízvezeték

2 000 m

további adatok

Így haladt a projekt

2020
2021
2022
2023
2024

Infrastruktúra fejlesztések

A gazdasági övezet feltárását biztosító meglévő infrastruktúra hálózat fejlesztése, illetve hozzá szükséges új elemek kiépítése két fő részre tagolható, a városi- és állami beruházásokra, ezen belül pedig közúti és vasúti elemekre.
Állami beruházások
Az állami projektekben cégünk koordinációs és organizációs feladatokat látott el a kialakuló gazdasági övezeten belül az állami és városi projektek között. Az állami projektekhez tartoztak az autópálya csomópontok kivitelezései, a főutak kapacitásbővítő beruházásai és a 108-as vasúti vonal fejlesztése. Cél az ipari igények miatt megváltozott igényekhez igazodó, azt kiszolgálni képes közmű és infrastruktúra kiépítése volt.
Városi beruházások
Városi projektekben cégünk komplex műszaki projektmenedzsmentprojekt feladatokat lát el, többek között területelőkészítői, kivitelezési projektmenedzsment, műszaki ellenőri és projektmérnöki területen. Ide tartoznak a beruházásokhoz szükséges területelőkészítési, a városi úthálózatokhoz kapcsolódó tervezési feladatok koordinációi, tervvéleményezési feladatai. Fő feladat továbbá az új beruházásban megvalósuló városi utak, csomópontok, illetve a hozzájuk közvetlenül kapcsolódó új közmű nyomvonalak megvalósításairól szóló kivitelezési projektjeinek vezetése, megrendelői oldali érdekképviselete. Cél egy innovatív gazdasági övezet kialakítása, a megfelelő közmű és infrastruktúra kiépítése, ami magában foglalja a kerékpáros és közúti kapcsolat, valamint az ipari kapacitású közműhálózat megvalósítását.

Városi útépítési fejlesztések

Bajor út

Az útszakasz biztosítja az ipari park északi kapcsolatát és feltárását az M35 autópályán elkészült, új Józsai csomóponttal. Az útszakasz főbb szerepe az érkező teherforgalom levezetése, mely 2x2 sáv széles útburkolaton történik. Az útszakasz végében 2 sávos körforgalmú csomópont lett kialakítva.

Északi feltárút

Az Északi feltáró biztosítja az északi bekötő és a Nyugati határoló út közötti szakaszon az ipari park teher, illetve személy forgalmának levezetését és az ipari park feltárását, az útszakaszon kialakított csomópontokon keresztül. 
A közút további szakasza a Nagymacsi út, mely biztosítja az ipari park összeköttetését Debrecen – Nagymacsi városrészével.

Keleti határoló út

Az elkészült útszakasz biztosítja az ipari park északi és déli összeköttetését a terület keleti oldalán. Az útszakasz jelenleg 2x1 sávos burkolattal lett kiépítve, de a későbbi 2x2 sávossá történő bővítésének lehetősége is biztosítva van.

további fejlesztések

Déli bekötő

A megvalósult útszakasz biztosítja az ipari park feltárását a 33 sz. főút felől, az útszakasz 2x2 sávosan lett kialakítva.

Debrecen –Józsa bekötő út

Az útszakasz szerepe az ipari park és Józsa közötti kapcsolat biztosítása, mely az autópályával párhuzamos földút nyomvonalának felhasználásával lett kialakítva 2x1 sávos módon.

Déli határoló út

Biztosítja az ipari park déli kapcsolatát és feltárását az M35-354 főúttal. Az útszakasz keleti végén lévő 3 sávos, R100 méter belső sugarú körfogalmi forgalmi rendű csomópont kiépítésével. Az útszakasz 2x2 sávosan lett kialakítva. A Keleti határoló út csatlakozásánál osztályozós csomópont lett kialakítva.

Nyugati határoló út

Az elkészült útszakasz biztosítja az északi feltáró út és a 33 sz. főút összeköttetését, a két útszakaszon elkészült körforgalmi csomópontok között, 2x1 sávos módon, ezen szakaszon későbbiekben sem kell 2x2 sávossá való bővítéssel számolni.

Kerékpárutak

Az elkészült útszakaszok mentén a kerékpáros forgalom biztosítva van, külön koronán vezetett önálló kétirányú kerékpárútként, vagy a megvalósult utakkal párhuzamos földutak burkolásával. Továbbá a kivitelezés alatt lévő utak ennek megfelelően szintén kerékpárúttal lesznek kialakítva.

északi-nyugati gazdasági övezet

Beszállítói park infrastruktúra 

A 100 ha területen a befektetői igények kiszolgálásához megfelelő szintű belső infrastruktúra-,út- és közmű ellátottság szükséges a meglévő és tervezett elemekkel összhangban, mely az ipari területek kiszolgálását fogja lehetővé tenni. A Belső feltáró út az észak-keleti körforgalomtól indulva a 100 ha-os területen belül fog haladni, majd a terület nyugati oldalán becsatlakozik az Északi feltáró útba. A 100 ha-os területen 2 további bekötő út került tervezésre, ezzel biztosítva a közúti kapcsolatot és a befektetői területek elérhetőségét. A tervezési területen a gyalogos és kerékpáros közlekedés is helyet kap, mely a környező területek tervezett kerékpáros létesítményeihez kapcsolódik.

Szeretne szakértői csapatunkkal kapcsolatba lépni?

Örömmel várja megkeresését a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft.
Kapcsolat
© 2024 DIF Debrecen | Minden jog fenntartva
Készítette: 
crosschevron-downarrow-righttext-align-left linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram